Málna gazdát keres
Sziasztok Málna vagyok!
2016. február 17-én találtak rám, két tesómra és anyukámra állatbarátok egy intézmény udvarán Sajószentpéteren, ahol nem maradhattunk. Ekkor olyan 2-3 hetesek lehettünk,mert a szemünk már nyitva volt és kúsztunk is. Ideiglenes befogadóhoz kerültünk, aki minden nap a gondunkat viselte,majd szép lassan a tesóim és anyukám is gazdisodtak. Én még az igazira vártam, mert a pót mamim nagyon jó helyre szeretett volna adni, így egy kicsit én visszakerültem hozzá, ami nem volt baj nekem hisz mindig vitt magával, egyre több kutya pajtival ismerkedtem meg,viszont ő 4 kutyája mellé nem tudta megoldani már, hogy bevállaljon ötödiknek. Így úgy döntött elkezdi a nevelgetésem és a legjobb gazdit kutatja fel nekem. Túl sokáig nem is kellett vele mennem mindenhová,ugyanis egy kirándulásunk után egy lány haza vitt magával, hogy kicsit vigyázzon rám, míg pót mami elmegy vásárolni nekem kajcsit. Majd pót mami kapta az örömhírt, Málna marad! Nagy volt a boldogság! 2 hónapos korom óta minden héten kivittek ilyen kutyasuliba vagy mi a szöszbe, ahol először csak vandálkodtunk,rohangáltunk,majd jól kellett viselkednem,de nagyon sok kajcsit kaptam, ha ügyes voltam és ez nagyon tetszett. Kellett keresgélnem is a fűben hatalmas nagy területen és ezt nagyon élveztem ám, tök jól is ment,mert mindig megtaláltam a kajcsit és mind behabzsolhattam. Megtanultam parancsra ülni,feküdni,kúszni,ugatni. Még bemutatókra is eljártam a nagyokkal.
Eltelt 5 hónap és a gazdim életében történtek változások. Új élet, új lakás. Mentünk vele mi is (én és a kutya pajti,mert nem egyedül voltam ám), de egy hónap elteltével úgy gondolta a gazdim, hogy itt hagy minket és lemond rólunk örökre. Megint a pót mamihoz kerültem egy pár napra, majd ideiglenes gondozásba, amit most nem viselek olyan jól.
Tehát amit szeretnék mondani: iskolázott, 7 hónapos labrador keverék kislány vagyok és egy Yorki fiú volt a tesóm eddig, mindketten lakásban voltunk tartva.
Olyan gazdit keresek, aki vállalja, hogy élete végéig gondozni fog és szeretni, a család tagja lehetek, illetve pót maminak van két feltétele! Mivel a kutyasuliba az alap engedelmes képzésemet és a mentősképzésemet elkezdték és a Borsod Dogsport felajánlotta a további ingyenes képzésemet életem végéig, így a suliba járás velem továbbra is feltétel, illetve a folyamatos kapcsolat tartás! Minden oltással, oltási könyvvel és chippel is rendelkezem. A pót mami már intézi az ivartalanításomat is.
Helyileg Miskolcon vagyok megtalálható és már nagyon várom az álom gazdit. Jelenlegi helyemen sem maradhatok túl sokáig, a további elhelyezésem pedig nem megoldott.
Nagyon szeretnék egy olyan gazdit, aki nagyon szeret és foglalkozna is velem.
Ha elnyertem a tetszésed privátban jelentkezz Palágyi Alexandránál!
http://borsod-dogsport.info/index.php/bds-%C3%A1llatv%C3%A9d%C5%91-klub/151-m%C3%A1lna-gazd%C3%A1t-keres#sigProIdfef21a3108